Athalie
Őz
Magányos őz
a jégvirágos világban egyedül szaladt kutyák elől
Kutyák üldözték
Gyorsan futottak
De ő is gyors volt
Nem hagyta magát
Futott egyre futott előre ő útján
Csak előre
Menekült s vízbe ugrott
ő egyedül mély tengerbe
hideg habok közé vegyült
Tenger szívébe úszni készült
Le a mélybe hol egy másik Világ léte
Fénybe került
s az egyik kutya tehetetlen földre terült
Fönn Nap alatt
De ő úszott, de ő élt s él nem adja fel
így menekül Az életéért
Tenger szíve befogadja
Ahogy egyre mélyebbre kerül
De nem süllyed le a végtelenbe
Nem zárja még magába
Az Óceán végtelenje
óceán hűvös kék végtelenje
Mert kiúszik ő hideg vízből Ki a partra
S nedves, átázott testét ott rázva meg
Újra folytatja útját nem áll meg
Fut tovább A messzeségbe A távolba A végtelenbe
S meg nem áll s meg nem állna
Az életéért
Erdő volt az otthona
Onnan szaladt ő tova
ő sem tudta hogy hova
Csak futott és menekült futott egyre egyedül
Várta talán egy jobb világ
Akkor is ha nem is hitte
Csöndesen sétált
Mikor egy kis nyugalmára rátalált
Nem tudhatja mikor kell majd újra futnia el
Világ elől s Föld alá bújna Nap mögé rejtőzne
ha tehetné s nem maradna itt sem sehol
Csak egyszerűen eltűnne messze
El de hová? Van e hová s van e miértje és értelme ?
egy őz amely oly egyedül maradt s nem tudja hogy meddig tart számára a leggyönyörűbb pillanat
A messzeség hogyan s mikor győzi le a s mit kiált neki a távolság
Őz újra fut s szaladni kész
Patája koppanva dobban Föld elfeledett s sebzett szívén
Ahogy Föld szíve dobban Patája úgy koppan
E Földön mely itt még az övé az övé
De patája még táncol a holnapért
Egy szebb napért
Egy új hajnalért
egy újra hívott nappalért
s talán egy jobb világért.
s már Nap forró szívében táncol
Patája apró kis köröket ír egyre ír csak ír
S az őz él. Mindig él. Örökké.
2013.
